Balta

 

Az origo legfrissebb híre szerint az új nemzeti alaptanterv kidolgozása során - figyelembe véve a szakemberek kritikai észrevételeit - jelentősen megkurtítják az irodalom-tananyagot.

Az a törekvés, hogy valóban szükséges és használható tudást közvetítsen az iskola, nem újkeletű. (Igaz, ma ezt másként hívják: kompetenicia-alapú tudás.) Valóban túlterheltek a diákok, de ma is óriási a véleménykülönbség abban, hogy mi is a szükséges és a fontos ismeret. Több új szempont merült fel az irodalom-anyaggal kapcsolatban is. Ilyen többek között az, hogy legyen több határon túli magyar irodalom. Ez alapján kerülne a tananyagba pl. Wass Albert vagy Tamási Áron.  Felmerült az is, hogy a ma élő íróknak nincs helye az alaptantervben. Ezért kihúzták Csukás István, Esterházy Péter nevét.  Kertész Imre "beemelése" pedig egy új címke kitalálásával (irodalmi díjak) volna lehetséges. Parázs vita alakult ki ugyanakkor Tormay Cécile körül. (Az írónőről itt bővebben olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tormay_C%C3%A9cile).

A hatalmon lévők minden korra jellemző törekvése volt, hogy az oktatási rendszert is a képükre formálják. Arról vitatkozni, hogy mi kerüljön be a kötelező tantervbe, egyszerre szakmai-tudományos és politikai kérdés. Mindezeket azonban most félretéve: a stílus!

Hoffmann Rózsa államtitkárt idézem: "generális véleményként fogalmazódott meg, hogy túl sok a tananyag. Ezen még valahogy lehet változtatni, kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot".

Baltát a kézbe ... Ettől már csak egy lépés (?) a könyvégetés ... Ha szakmai érvekkel próbálnak meggyőzni arról, hogy miért nem jó x író és miért jó az y, nos erre a vitára minden jó érzésű és ízlésű ember - gondolom - nyitott lenne. A balta ellen nincs mit tenni ... Azt kihevertük: "munkásököl, vasököl..." Most jön a balta ... S ami eztután marad, az - félek - nem irodalom, hanem a puszta hatalom.

 

"Sej haj zeng az ének"

 

Vigyázat, volt úttörők! Jön az elszámoltatás!

 

Piros nyakkendőt kötöttél? Önkényuralmi jelkép! (Resszkessetek pirosló cseresznyék, pipacsok, rózsák, szerelem tüzétől égő ajkak, közlekedési tiltó táblák!)

Fényképet ragasztottál a faliújságra, rajta Gagarin? Szovjet bérenc!

Vasat gyűjtöttél? Elherdáltad a nép vagyonát!

Gyermekien hittél, mert elhitették, a "közös" jobb lesz? Ideológiai fertőbe sűllyedtél, komcsi lettél!

Azt tanították és gyermekként bíztál a felnőttekben: 1956 ellenforradalom volt! Most szégyeldd magad, történelem-hamisító!

Felvonultál május elsején? Megalkuvó komformista!

A nyári úttörötáborban a tábortűz fényénél énekelted: A börtön ablakába nem süt be a nap... Kezdj el félni, lehet, hogy felnőttként fejedre olvassák, milyen gyerek voltál... nemzetietlen, idegen szívű, magyar ellenes, és ha ráadásul roma, zsidó vagy meleg vagy, akkor neked tényleg nem fog sütni a nap ...

 

 

Hatalom és iskola

A hatalom és az iskola kapcsolata rendkívül bonyolult rendszer, és minden korban meg volt ennek a sajátos jellemzője, az alapvető, általános összefüggéseken túl.

Nem fordulok vissza túl távolra a történelemben, csupán a felvilágosodás koráig.

Amikor Mária Terézia kijelentette, hogy az oktatás politikum, tehát fontos államérdek, akkor azt tette világossá, hogy a Habsburg birodalom egységének megerősítése érdekében az oktatási rendszert is át kell alakítani. Magyarul: központosítani!  Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis szabályozta ezt. Ezek után minden időszak politikai hatalma hasonlóképp cselekedett. (Fontos elemei ezeknek az olyan kérdések, hogy mi is az adott korban az „érvényes tudás”, vagy melyik társadalmi csoport érdekei az elsődlegesek, vagy mi legyen az egyházak szerepe, stb.)

Most viszont fordítok egyet: a hatalom és az oktatás kérdéskörébe beletartozik a kapcsolati tőke problémája is. Idézet a Mercedes hamarosan megnyíló kecskeméti gyárának honlapjáról:

„A legjobbat vagy semmit.” A vállalat minőségmenedzsmentje számára ez az idézet mindennél többet jelent. Nem csak a központi vállalati értékeinkre, a lelkesedésre, megbecsülésre, integritásra és fegyelemre, hanem egyidejűleg megélt vállalati kultúrára is utal. Ennek a vezetőségi igénynek valamennyi munkatárs gondolkodását és cselekvését jellemeznie és vezetnie kell.

Szép. Akkor talán nem véletlen, hogy a gyár menedzsmentjének tagjai szinte kivétel nélkül ugyanarra a német egyetemre jártak! A kapcsolati tőke! Tény, hogy ma az állások nagyobbik fele a személyes kapcsolatok alapján „kel el”. Viszont a jelenlegi hazai – és egyre inkább központosított – oktatási rendszer csak bizonyos rétegek számára teszi (majd) elérhetővé a megfelelő kapcsolati tőke felhalmozását.

Ez összefüggésben áll azzal is, hogy míg 2011-ben az állami finanszírozású felsőoktatási képzésre 53 450 főt vettek fel, ez a szám 2012-re igen drasztikusan, 33 927-re csökkent. A következő évekre pedig további szűkítést tervez az oktatási kormányzat. Ugyanakkor a magyar családokban az uralkodó szemlélet még mindig csupán ez: szakmát vagy diplomát adni a gyerek kezébe. Mai árakon számolva egy gyermek diplomához juttatása kb. 35-45 millió forintba kerül. De mit kezd a gyermek egy diplomával? „Nyugaton” az oktatási rendszer, mi több az emberek gondolkodása ettől előrébb tart: már az alsószintű képzésben is fontos elem a kapcsolati tőke kiépítése, az együttműködési készség-képesség fejlesztése, és kiemelten a működőképes idegennyelv-tudás. Nem véletlen, hogy nagyon sokan küldik tanulni hosszabb-rövidebb időre külföldre a gyermekeiket. S ez nem csupán pénz-kérdés, hanem egy szemlélet is. Nem csak a felsőbb rétegek kiváltsága lehet a kapcsolati tőke, a külföldi ösztöndíj. Tisztában vagyok a realitásokkal, nem vagyok naiv. De az első lépéshez a szemléletváltozás is hozzátartozik.

Magyarországon most van kiépülőben egy gyermekkarrier-tervezési program, ami már az alapján szerveződik, hogy ne csupán egy szakma vagy diploma legyen a cél, hanem a kapcsolati tőke, a mobilitási képesség és az „érvényes” nyelvtudás. Azt gondolom, ez nem a jövő, hanem a jelen!